Tudományos és Művészeti Diákköri Konferencia 2025 ősz
Szerző: Kelemen Lilla
A Széchenyi István Egyetem őszi Tudományos és Művészeti Diákköri Konferenciája idén is szép eredményeket hozott: számos hallgató részesült díjazásban, akik közül a legjobban teljesítők a 2027-es országos megmérettetésen bizonyíthatnak majd. A program során 43 egyetemi szekcióban 250 előadás hangzott el a járműipartól kezdve az állattudományon át a jogi témákig, továbbá 130 zenei versenyszámot szólaltattak meg a hallgatók. A Tehetségnappal egybekötött rendezvény immár negyedik alkalommal nyitott a középiskolás diákok felé is, akik közül többen az egyetemistákkal együtt, míg mások öt középiskolás szekcióban versenyezhettek.
Tehetséggondozás, szakmai próbatétel és közösségi élmény: ezt nyújtja a hallgatóknak a Tudományos és Művészeti Diákkör (TDK), amelynek őszi intézményi konferenciáját idén november 26-án tartották meg a Széchenyi István Egyetemen. A megnyitón dr. Konczosné dr. Szombathelyi Márta professzor, az Egyetemi Tudományos Diákköri Tanács elnöke elmondta: az esemény része a 70. évfordulóját ünneplő Országos Tudományos Diákköri mozgalomnak, amelynek az idei évben fennállásának 200. évét ünneplő Magyar Tudományos Akadémia fővédnöke.
A Széchenyi-egyetem rektora, tudományos elnökhelyettese, dr. Friedler Ferenc professzor úgy fogalmazott: a tudományos munkát elsősorban nem saját magunknak készítjük, így mások számára is érthető formában kell megjelentetni ahhoz, hogy valódi sikert érjünk el vele. „A fiatal kutatók nagy előnye, hogy nem sémák alapján, hanem szabadon gondolkodnak. Ugyanakkor türelmesnek kell lenniük, meghallgatva a tapasztaltabbak meglátásait is” – vélekedett. Megjegyezte: a sikeres tudományos pálya alapja a kíváncsiság, a világra és az együttműködésre való nyitottság, ami kiválóan testet ölt a TDK-rendezvényeken.

A Széchenyi István Egyetem Tudományos és Művészeti Diákköri Konferenciáján kétszáznál is több tehetséges hallgató mérette meg magát. (Fotó: Adorján András)
Teljes tartalom: Tudományos és Művészeti Diákköri Konferencián mérették meg magukat a Széchenyi István Egyetem tehetséges hallgatói